2015. május 12., kedd

ÖSSZTÁNC ANNO 3.



Nem fogják elhinni.



Az utolsó előadás napjáig negyven gyermek született. Ebből hét unoka. Hihetetlen. Magam is hozzájárultam a tekintélyes számhoz egy lánnyal. 

Hogy hány gyerekszereplő öregedett ki ez idő alatt az előadásból, pontosan nem tudom. De amilyen tempóban nőttek, úgy gondolom maximum két évig lehetett az előadásban egy-egy pár. A legelső kislány és kisfiú ma már talán boldog szülő maga is, hiszen manapság harminc év körüliek lehetnek.


Ilyenek voltunk 21 éve.
Úgy vélem az Össztánc varázslatos előadás. Ami viszont a színfalak mögött zajlik, az egészen rendkívüli. Van ugyanis egy nagyon bonyolult, kaotikusnak látszó, mégis óriási rendben zajló, kulisszák mögötti életünk, ami annyira speciális, hogy mióta színházi levegőt szívok, még csak hasonlóval sem találkoztam.



Vannak előadások, ahol nagyon gyorsan, percek alatt kell átöltözni, ruhát, cipőt váltani, másik frizurát csinálni, parókát cserélni. Ezt hívjuk gyorsöltözésnek. Néha nem csak öltözni kell, hanem tetőtől talpig, kívül-belül mássá válni. Esetenként szó szerint értendő a tetőtől talpig átöltözés, ugyanis minden lekerül az adott színészről. Minden. Egy-egy előadásban általában néhány szereplőnek van egyszer-kétszer gyorsöltözése, ha egyáltalán van.

Nem így az Össztáncban!


A két felvonás alatt tíz képben láthatnak bennünket, más-más korban, más-más karakterként, más-más jelmezben. Van, hogy húsz ember megy ki egyszerre a színpadról és pár perc múlva mindenkinek vissza kell jönni, teljesen átöltözve.


Az előadásban tizenegy nő, tizenkét férfi és két gyerek játszik. Nyolc alkalommal gyorsöltözünk, mégpedig nem kényelmes, öltözői körülmények között, hanem a színfalak mögött, miközben mellettünk mozgatják, forgatják a díszletet, teherautó tolat, székek, bicikli, babakocsi, tolókocsi, számtalan kellékek, bútor, tárgy változtatja a helyét. És mindez meglehetősen szűk helyen zajlik. 

A díszlet hátulról

Amikor valaki átöltözött, szalad és beáll arra a helyre, ahonnan legközelebb a színpadra lép. Előfordul, hogy a fodrász menet közben fejezi be a frizurát, vagy a gomb egy pillanattal előbb záródik, hogy a színészt a néző meglátja. Rontani nem lehet, ugyanis nincs idő a javításra. Mindennek klappolni kell. 
Mindig pontosan abban a sorrendben kell felvennem a ruhákat,  a cipőt. Össze kell hangolni az öltözést, a haj megcsinálását, a paróka cserét, hogy egyetlen pillanat se vesszen kárba, mert akkor lekésem.  

Mondok egy példát. Az előző jelenetben játszó ezüst színű ruha és a fekete cipő már lekerült rólam, fehérneműben állok a két négyzetméteres öltöző fülkében. A sárga ruhába nem tudok belebújni, ha a cipő a lábamon van, mert a tüll alsószoknyát felhasíthatja a sarka, tehát először a ruhát kell felvennem. Hátul cipzáros, az öltöztetőm felhúzza. Az övet a kezembe adja, elöl összecsatolom. Leülök, és miközben a cipőt felveszem, úgy fordulok, hogy a fodrász hozzáférjen a hajamhoz, ki tudja szedni belőle a kontyot- és hajpántot rögzítő csatokat, majd beletűzze a virágot. Eközben veszem fel a cipőt, cserélem ki fülemben a klipszet. Húsz másodperc. Kész vagyok. Már csak szaladnom kell a táncjárásba, útközben magamhoz venni az elemlámpát és ellenőrizni, hogy biztosan benn van-e a rejtett zsebemben a sörnyitó és a stampedlis pohár, amik a jelenet fontos kellékei. Ha ügyesek voltunk, van annyi időm, hogy sóhajtsak egyet, mielőtt belépek a színpadra.    


Izgalmas, eseményekkel teli élet van ám a színfalak mögött, miközben önök a színpadon zajló előadást nézik. Ha valami, hát az Össztánc megérné hogy megmutassuk "hátulról” is. 



A ruhák és kellékek várakoznak.


Az előadás kezdésére hihetetlen precizitással elő van készítve minden. Az öltöztetők, fodrászok, kellékesek, bútorosok mindent úgy és arra a helyre tesznek, ahogy és ahol szükségünk lesz rá az előadás folyamán. 

 Személyes kellékeim.

Kezdésre katonás rendben sorakoznak a kosztümök, a hajak, a személyes kellékek. 

A lista, aminek alapján az öltöztetőnőm előkészíti mindazt, amire az előadás alatt szükségem van.



Az olajozottság és a sok-sok év dacára vannak olyan helyzetek, amikre nem lehet felkészülni. Az egyik ilyen szituáció az volt, amikor Enikő megsérült a darab elején, a legelső képben. Nem tudom egészen pontosan mi történt, csak arra eszméltem, hogy nincs a színpadon, és amikor kipillantottam takarásba, az ügyelőpult előtt láttam a földön fekve. Azonnal láttam, hogy baj van.

Kellékek az ügyelőpultnál

Mire az első képnek vége lett, az orvos már ott térdelt mellette, nem kis közlekedési akadályt képezve az ajtónyíláson kifelé hömpölygő, rohanni szándékozó színészek előtt. Miközben öltöztünk, az információ villám sebesen eljutott mindenkihez: az orvos ragaszkodott hozzá, hogy Enci mozdulatlanul fekve várja meg a mentőt,  mert a reccsenés, amit hallott és a fájdalom, amit érzett, aggodalomra adott okot. Okvetlenül be kell vinni a kórházba, mondta. Na, ez olyan helyzet, amire nem lehet felkészülni. De mit lehet ilyenkor tenni? 

Azt az utasítás kaptuk, hogy az előadás megy tovább, meg kell oldani a váratlan helyzetet. Nem volt idő pánikba esni, amint átöltöztünk, mentünk is be a következő jelenetre, kíváncsian várva, vajon mi lesz; a második képben van ugyanis Enikőnek és a fiúknak a tangója. Mint tudjuk az élet nagy rendező, és ez most is bebizonyosodott. Johanna bent volt aznap este, és mivel Enikő szerepét néhány alkalommal már játszotta, kézenfekvő volt a megoldás, hogy ő folytatja az estét. 

Egészen biztos vagyok benne, hogy akik aznap este láttak bennünket, semmit nem vettek abból észre, milyen lázas szervezés, rohangálás, stratégiai megbeszélés zajlott a színfalak mögött. Mintegy varázsütésre előkerült Johanna kivasalt ruhája, cipője, és néhány perccel később, végszóra, mintha mi sem történt volna, elkezdődött a tangó.
A történet dupla happy enddel zárult. Szerencsére Enikőnek nem lett komoly baja, és a nézőknek sem kellett csalódottan hazamenniük, mert félbeszakadt az előadás.

Annak az estének az izgalma élénken él bennem. Több mint ezer ember ült a nézőtéren, nem lehetett nekik csalódást okozni. Azért jöttek, hogy lássanak bennünket, és semmit nem érzékelhettek a színfalak mögött zajló eseményekből.  

A színház az a hely, ahol az előadás és a néző áll mindenek felett áll. 










Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése