ÖSSZTÁNC 2015.

Ballagás Össztánc idején.

1996 őszén a az Össztáncba álltam vissza először játszani, miután februárban megszületett Vera, második kislányom. Egy alkalommal az a helyzet állt elő, hogy Miklósnak, gyermekeim édesapjának, aki a Víg hangmérnöke volt, kellett hangosítani az előadást, egyik kollégája helyett. Anna öt éves volt ekkor, szerencsére ebben az időpontban éppen a nagyinál töltött pár napot. De mi lesz Verával, míg nekem a színpadon, apukájának pedig a keverőpultban kell Tháliát szolgálni? Felmentő seregként érkezett Kaszás Attila, aki nem játszott aznap. Azt javasolta, vigyük be magunkkal a színházba a kisasszonyt. Kezdés előtt megszoptatom, utána alszik egy nagyot, és amíg mi dolgozunk, ő felügyeli Verát, ajánlotta.  Így is lett.

Hét órakor, kezdéskor Vera jóllakottan szundított kényelmes mózeskosarában a heverőn, Attila pedig leült mellé. Azt mondta, hozott olvasni-tanulni valót, nem fog unatkozni.

- Veruska jó alvó, nem szokott felébredni, nyugtod lesz tőle, de ha mégis nyikorogna, vedd fel, sétálj vele egy kicsit- láttam el tanácsokkal Attilát, majd lementem a színpadra a kalauzkék kosztümömben össztáncolni.

Az első felvonás után lélekszakadva rohantam megnézni, mi a helyzet a hátrahagyottakkal. Óvatosan nyitottam az ajtót, nehogy zajt csapjak. Amint rájuk pillantottam, könnybe lábadt a szemem. Veruska elégedetten szunyókált a heverőn, mellette feküdt oldalára fordulva Attila. Fejét a tenyerébe támasztotta és gyöngéd tekintettel figyelte az én picurka babámat. Annyira belefeledkezett a látványba, nem is vette észre, hogy benyitottam, és néztem őket. Egyszer csak rám emelte tekintetét, majd némán, nehogy felébressze Verát, azt a szót formálta ajkaival: alszik. És elmosolyodott. 

A kicsi lány közben nagylány lett és tegnap elballagott a gimnáziumában, a Kispesti Waldorf Iskolában, ahova megszakítás nélkül 16 éve járt.  Már az óvodát is itt kezdte, ahogy rajta kívül az osztályában még négyen. 

Végigkísértem a ballagóakat az épületben. Minden osztályba bementek. Az elsősök furulyáztak nekik, a másodikosoknak padjaiba ültek, voltak akik énekeltek, voltak akik zenéltek, saját készítésű, névre szóló ajándékokkal lepték meg őket, és sorolhatnám. Minden osztályban láthattak  egy villanásnyit a régi önmagukból, és minden szeglet, sarok, lépcső emlékek millióit idézi. Megható volt mindezt átélni, mégis akkor éreztem úgy, menten megszakad a szívem, amikor az ovisokhoz mentünk. A kertjükben vártak a ballagókra, abban a kertben, ahol mintha tegnap lett volna, még Vera játszott. Áhítatos csendben, hatalmasra nyílt szemmel nézték a virágokkal beborított, csinosan felöltözött nagyokat. Érezték, hogy valami rendkívüli történik, még annál is fajsúlyosabb dolog, mint amikor születésnap van. 

Márti és Mari az óvónénik ott álltak a legkisebbekkel. Ők azok, akik Vera kezét is megfogták 16 évvel ezelőtt, hogy segítsenek neki elindulni a szülők nélküli világban. Velük biztonságban érezhette magát, hiszen bizalommal, figyelemmel álltak mellette. Nem tudok úgy rájuk gondolni, hogy ne érezzek mérhetetlen hálát amiatt, hogy vannak, és részei voltak az életünknek. 

Ahogy minden csütörtökön az ovisoknak, úgy most a ballagóknak sütöttek cipót, szépen becsomagolták és a kicsik szétosztották azokat.  Aztán amikor búcsúzóul elénekelték a dalt, amit az ünnepelteknek szoktak, elsírtam magam. 

Valami, ami életünk meghatározó része volt, éppen most múlik el, ezekkel a hangokkal száll ki a fák ágai között; ezt éreztem. 

Gyerekeim kinőttek az iskolából, lassan felnőtté válnak, és most, hogy a kisebb is az érettségi előtt áll, visszavonhatatlanul vége egy korszaknak. Hétfőn kezdődik az érettségi. Az első, jókora lépés a felnőtté válás útján. 

Drukkolok neked kincsem!  

Utóirat: 

Kedves Márti-Mari, összes tanarak, meg mindenki, akit érint. Köszönöm, hogy óvtátok, szerettétek, velem együtt neveltétek legféltettebb kincseimet. Jó útravalóval indulhatnak neki az életnek. Legyenek nagyon boldogok! Remélem, majd ha az unokáimért megyek, kapok néha a csütörtöki - jól emlékszem? - cipóból, és amíg a büdöskölkök játszanak még egy halaszthatatlant, beszélgethetek egy jót Ani nénivel, Dömével, Imrével vagy ... Legyen így!

A Vígszínházban pedig a ballagás ideje alatt az Össztáncot próbálták. Ezúttal nélkülem.