Alföldi Róbert, Hullan Zsuzsa, Csobot Adél, Mihályfi Balázs, Fehér Balázs Benő
Bő esztendeje, egy csendes délután a hintaszékben ringatózva a frissiben virágba borult természetben gyönyörködtem, miközben tejeskávét kortyolgattam. Idilli helyzet, jól esett fürdőzni benne. Sajnos nem tartott sokáig, mert hirtelen megszólalt a telefon. Nagyot sóhajtottam, az ismeretlen szám láttán pedig átfutott az agyamon: most van az, hogy egyáltalán nincs kedvem beszélni senkivel. Biztosan valami biztosítós ember szeretne meggyőzni, hogy gondoljak öreg napjaimra, vagy egy ügynök akar rám sózni valamit. Na jó, hamar lerázom; megnyomtam a gombot.
A hívónak csak a keresztnevét értettem. Udvariasan érdeklődött, tudnánk-e pár szót váltani. Fiatal hangja frissen csengett, az volt az érzésem, hogy egyfolytában mosolyog, miközben beszél. Munka ügyben keresett, néhány mondatban azonnal ecsetelte is, miről lenne szó. Amikor elhangzott a színdarab címe, nagyot nevettem. Nincsenek véletlenek!- tolult számra a közhely, ugyanis két nappal korábban akadtam egy filmre, amit száz éve láttam már, de mivel a gyakran előforduló úgymegnéznékegyjófilmet vírus ismét megtámadott, hagytam magam legyőzni. Úgy látszik a gondolatok erős áramlásban voltak, fújták maguk előtt a régi feldolgozást azzal a céllal: Nézd csak meg Zsuzsa, nemsokára közöd lesz hozzá!
Most, egy évvel később, megint mellettem gőzölög a bögrében a tejeskávé, és amikor nem jutnak eszembe a megfelelő szavak, az esőtől felfrissült kertet bámulom, miközben alig hiszem el, hogy ennek az előadásnak az első születésnapját ünnepeljük már. Hetvenszer -70!- játszottuk az elmúlt esztendőben.
Boldog és büszke vagyok, hogy a részese lehetek. Miért? Sok oka van, de most csak egyet emelnék ki. Nagyon sokszor hallottam már azt a dalt, ami az első felvonást zárja. Minden alkalommal úgy érzem nekem szól, hozzám beszél minden sora, mégpedig arról mennyire fontos, hogy én, ÉN vagyok, és minden körülmények között úgy kell élnem, hogy önazonos legyek. Mindig!
Hát ez vagyok én,
Így vagyok én,
Munkám csak játék.
Csak megvegyék rám a jegyet,
S tetszem, vagy elmennek.
De máskor, aki vagyok, az szeretnék lenni,Mért nem lehet erre tekintettel lenni?
Nincs semmim sem, ha nem élhetek, ahogy én akarok.
Én mért vagyok én? Nem tudhatom, ezzel kell élnem.
Ez nem választás.
Nem leszek más.
Így kaptam mindent.
Ha tilos úgy szeretni, ahogy én szeretek,És ha mások írják elő hogyan éljek...
Nem!
Nincs mitől félj, szégyen nélkül állj ki, hogy én vagyok én!
Nem!
Elnézést sem kérek azért, mert így születtem.
Te gyűlölsz csak, mert én vagyok én.
Hát nyald ki a seggem!
Mert egy, csak egy életed van ne add másnak!Egy!
Hát ne feküdj le az elvárásnak!
Már nem tehetsz mást,
Állj ki és ordítsd, hogy
Ez vagyok én!
Aki látta az előadást, tudja: mikor, hol, kitől hallja ezt a dalt, de kérem, most egy kicsit felejtse el, és hallja meg a szavakat!
Madárkáink
Aki szeretné kimondani ezeket a mondatokat, tegye! Az iskolában, a főnökének, a feleségének, a férjének, a társának, a szüleinek... ahol csak akarja!
Mert egy életed van, ne add másnak! Csak egyetlen esélyt kaptál, ne pazarold arra, hogy mások elvárásának megfelelően élj! Légy önmagad! Úgy gondolom, vagyis inkább érzem: számon fogják rajtunk kérni.
Boldog születésnapot Az Őrült Nők Ketrecének! Nekünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése