2015. március 28., szombat

EGYSZER VOLT HOL NEM VOLT


Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy blog, amit szeretnék felébreszteni Csipkerózsika álmából.

Így kezdődött:

Sminktükör

2009. április 29. szerda

Tegnap este ültem az öltözőben az „Egy csók és más semmi” című előadásra készülve, mikor is eszembe jutott, az lesz a blogom címe: Sminktükör. Mégpedig azért, mert esténként, amikor leülök elé, szembe kell néznem önmagammal és mindazzal, ami napközben történt velem, mindennel, ami foglalkoztat. Lehet az napsütéses boldogság, ázottseprű szomorúság, és a kettő között bármi, szembe kell vele néznem, majd letenni, ahogy a civil ruhámat is levetem az öltözőben.

A sminktükör előtt ülve kerül fel arcomra az alapozó, a púder, a pirosító, a rúzs; fejemre a paróka, vagy készül a játszós hajam. Lépésről-lépésre alakulok át Robicsekné-vá, Margittá, Liberává, Cyber-nősténnyé, amivé éppen válnom kell. Mikor az ügyelő az előadás kezdéséhez hívja szereplőket, még egy utolsó pillantást vetek abba a bizonyos tükörbe és bár ugyanaz a szem néz vissza rám, mégis más a tekintetem. Valami megváltozott. Nem csak kívül, hanem belül is.

Ebben az előadás előtti félórás átalakulásban összesűrítve benne van mindaz, amin egy színész átmegy a hosszú próbafolyamat alatt. A küzdelmes, boldogságos, kétségekkel, megbizonyosodással teli, elemzős hetek minden fontos pillanata belekerül a figurába, akit önök a színpadon látnak, és eleven emberré válik egy színpadi karakter. Meggyőződésem, ez csak úgy lehetséges, ha mint a napsütést, magamba gyűjtöm a próbák minden impulzusát, aztán amikor eljön az idő, mindent kiárasztok magamból.

Arra gondoltam, szívesen megosztanám önökkel az élményeimet, amik egy próbafolyamat alatt történnek, a gondolataimat, amik felszínre törnek, elővarázsolódnak.

Ha kíváncsiak rá, pillantsanak bele a Sminktükör-be, azt láthatják, amit én.

A fenti sorokat hat évvel ezelőtt írtam a Vígszínház honlapjára, és folytattam két évadon át. Azóta részese lehettem jó és mégjobb előadásoknak; megjelent két könyvem: a víg szín házon belül és a Bakancskoptató. Mesélnék újra. Van hozzá kedvük?  

2 megjegyzés: