Össztánc 2015 - Földrengés Kathmanduban

Hogy jön ez ide? Elmesélem.

 Ezt már soha nem fogom látni.

Szombat kora délután, az Össztánc próbát követően a színésztársalgóban ültem és arra vártam, hogy elkezdődjön Robert Wilson mesterkurzusa.  A színpadon az esti 1914 előadás díszlete állt, így mi délelőtt az emeleti büfében igyekeztünk a régmúlt képhez hozzápasszítani az ostrom nevű jelenetet, amiben először megérkezik egy frontot megjárt hadirokkant, majd egy orosz katona. Ügyesek voltunk, meg amúgy is szombat volt, azért hamarabb elengedett bennünket Marton László, így majd' egy órával hosszabbra nyúlt a várakozási időm Bob Wilsonra.

Megettem a finom rizottót, ittam egy kapucsínót, beszélgettem a hintalócipő előnyeiről az egyik asszisztensünkkel, de még mindig rengeteg időm maradt fél háromig, Gondoltam megnézem, mi történt a világban és elővettem a telefonomat. Az első hír, amivel farkasszemet néztem, arról szólt, hogy Kathmanduban földrengés volt. Felállt a szőr a hátamon és kiszakadt belőlem egy kiáltás: Úristen! 

- Mi a baj? - kérdezte Hevér Gábor, aki éppen az asztalomnál állt.
- Ha nincs az Össztánc, én most ott vagyok valahol, ahol mozog a Föld! Úristen!

Három hónappal ezelőtt ugyanis egy felhíváson akadt meg a szemem, ami egy expedícióra hívott a Himalájába. Pár napon át csak gusztálgattam a gondolatot, milyen jó lenne elmenni, mígnem vettem egy mély levegőt és feltettem a kérdést Várnai Péternek, a Vígszínház főtitkárának, milyen előadások lesznek abban az időszakban, amikor esedékes lenne az utazás. Mivel mindössze két darabban játszom jelenleg az anyaszínházamban, sanszos volt, hogy erre az időszakra éppen nem esik egyetlen előadásom sem, és ha így van, elmehetek a legmagasabb hegyek lábához, gyalogolhatok az árnyékukban, beleszagolhatok a levegőbe, megtapasztalhatom, milyen érzés ötezer méter feletti magasságban létezni.

Amíg Péter válaszára vártam, egyre jobban beleéltem magam abba, milyen jó lenne, ha mehetnék.

Több okom is volt a lelkesedésre:

1. A Himaláját látni kell!
2. Egy regényen dolgozom, ami ezen a helyszínen játszódik, gondoltam rosszat nem tesz, ha a saját bőrömön is érzem mindazt, amit elképzeltem.
3. Egy újabb erőpróba lehetősége is csalogatott, ami az öt évvel ezelőtt megjárt El Camino után éppen időben érkezett volna, mert ugye az én koromban már limitáltak az ilyen kihívások.

Amikor felhívott Péter, és közölte, hogy a fő ok, ami miatt nem indulhatok az, hogy felújítjuk az Össztáncot, és éppen erre az időszakra esnek a próbák, elkeseredtem és nagyon fájt a szívem.
Pár napig még szomorkodtam, aztán arra gondoltam, bizonyára jó oka van az égieknek, hogy nem engednek most el.

Az előzetes tervek szerint a szombati és vasárnapi program ez volt:

9. nap

Ezen a napon mész fel először négyezer méter felé, hisz Manang városát elhagyva a hegyoldalba vájt úton haladsz tovább aznapi célod, a hágó előtti utolsó város, Thorung Pedi irányában. A táj itt már igazán vadregényes, most sokszor nem feletted, hanem, alattad köröznek a keselyűk a völgyben, 3500 méter magason. Ha bárkinél is a magashegyi betegség tünetei állnak fenn, akkor már Letdar-ban megszállunk, ha nem akkor viszont kora délutánra meg is érkezünk Thorung Pedig vendégház együttesébe, 4500 méter magasra.

10. nap 

A mászás napja. A túránk legnehezebb, mégis leginkább emlékezetes napja, hisz felmászunk az 5416 méteren fekvő hágóhoz. Az út fárasztó, de minden egyes lépés közelebb visz ahhoz az érzéshez ami majd ott vár rád. Itt még havazhat is, hideg is van, de a látvány mindenért kárpótol. A levegő is már ritkább is, ki is fogy mire felérsz. De a hágón van egy kis teázó, ahol életed legcsodásabb 400 forintos teáját ihatod meg, gyönyörködve a látványban. A pihenő és a kötelező fotók után megkezded az ereszkedést a köves úton, le egészen a 3800 méteren fekvő Muktinath-ba. Az estét már a Hotel Bob Marley-ban töltöd, ahol akár mexikói vagy olasz ételeket is ehetsz.

Aggódva figyelem a híreket és reménykedem, hogy a csoportnak, aminek majdnem tagja lettem, nincs semmi baja. Remélem valóban teáztak egy jót 5416 méter magasan, és egy hét múlva mindenki egészségesen megérkezik haza.  

Én holnap megyek a próbára, róluk egyelőre nincs hír. Két napja egyfolytában fohászkodom, hogy ott, messze a Himalájában ne legyen már nagyobb a baj, és hálát adok az égieknek az Össztáncért.